Az elmúlt pár napban a július 4.-e, illetve a pont arra a napra eső day-off volt említésre méltó. Még a szabadnap előtti este sem tudtuk pontosan, hogy mit kezdjünk magunkkal, de a reggeli felkelés után több ötlet is napvilágot látott. A leghasználhatóbb az volt, hogy menjünk el kirándulni Ithaca-ba. Erről az alapvetően kisvárosról annyit kell tudni, hogy lényegében egy egyetemváros, ahol két nagyobb egyetem, és egy nagy főiskola található. Zárójelben jegyzem meg, hogy a Cool-túra című film is ebben a városban játszódik. Emellett kifejezetten kedvelt kiránduló hely is. Tele van hegyi patakokkal, völgyekkel, dimbekkel-dombokkal. Tehát az indulás kissé problémásra sikeredett, mert senki nem tudta összeszedni magát rendesen, még én sem. A kocsi kérdés hála az égnek megoldódott, ráadásul úgy látszik, hogy egész nyárra. Ennek külön nagyon örülök, hogy a tábor ideje alatt nem nagyon kell kocsi bérléssel foglalkozni. Szóval, sikerült elindulnunk és teljesen zökkenőmentes 150 kilométerünk volt. Ezért is döntöttünk Ithaca mellett, mert közel van és ráértünk később is elindulni. Megtapasztalhattam azt, ami nekem nagyon fura volt, hogy az amcsik minden szabályt betartanak. Nem mennek gyorsabban a megengedettnél, nem tolnak le a belső sávból, ha éppen előzöl, szóval teljesen kulturált a közlekedés. Persze ugyanez New Yorkról már nem mondható el. Mikor beértünk Ithacaba, egyből a főiskolai campus mellett mentünk el, ami… nem hogy nem kicsi, hanem nagyon nagy. Saját amerikai focipálya, sima focipálya, jégpálya, meg még ki tudja mi minden. Ezután egy röpke útbaigazítás után eltöltöttünk egy csodálatos órát a Wallmart-ban. Ami egy kicsit meglepő volt, hogy a világ összes dolgán kívül, például fegyvereket, lőszereket lehet kapni bent a boltban. De hogy még ez se legyen elég, még csak el sincsenek zárva, csak fel vannak rakva a polcra. A bevásárló túra után a vízesések felé vettük az irányt. Nem kellet túl sokat menni, mert szinte még ki sem értünk a városból és már ott is voltak a parkolók. Meg is álltuk az első lehetőségnél, ahol találtam a földön 4 dolcsit, ez már fel is dobta a napomat J. A parkoló szinte a patak aljában volt, tehát nem kellett túl sokat gyalogolni. Mint említettem nagyon sokan voltak, mert július 4.-e volt. Ez a patak által kialakított kis medencében is meglátszott, az egyetlen helyen egyébként ahol lehetett fürödni. Úgy döntöttünk inkább előbb túrázunk egy kicsit a patak mentén, és csak ha visszaérünk, akkor fürdünk. Ez a koncepció körülbelül az út felénél meg is dőlt, mert találtunk egy igen szimpatikus vízesést, ami csak úgy vonzott magához minket. Be is álltunk alá egy pár fénykép erejéig. Nagy szerencse, hogy az ottani őr már csak a fényképezkedés végére ért oda és akkor kért meg minket, hogy hagyjuk el a patakot. Szóval végigmentünk a patak mellett, ahol több nagyon szép zúgót, meg vízesést is láttunk. Csináltam jó pár fényképet, majd felteszem őket. Mikor visszaértünk az elejére, vagyis az aljára. Ott még csobbantunk egy jót, és csak azután indultunk vissza a táborba. A hazaút már egészen csendes volt, az odafele vezető úthoz képest. Nagyon jól éreztem magam, jó volt a társaság is, az idő is, az időzítés is. Minden nagyon király volt. Már nagyon várom és el sem tudom képzelni, hogy mi lesz következő hétfőn amikor Philadelphia-ba megyünk, ahol Adriennel is fogok találkozni, aminek kifejezetten, külön örülök.