Háát… Az elmúlt négy napomat Kanadában töltöttem Sarahnál és családjánál. Ha esetleg még nem említettem volna, akkor Sarah az igazgatója a lovardának. Vele elég jóba lettünk a tábor alatt a többi magyarral együtt. Ő vitt minket kocsmázni, meg a városba, amikor éppen nem volt autónk. Szóval a tábor közepe felé, meghívott magához, aminek három dolog miatt is nagyon örültem. Az egyik az, hogy terveimmel ellentétben mégis el fogok tudni látogatni Kanadába, a második az, hogy nem kellett egyedül töltenem azt a négy napot ameddig a Bencére várok, hogy ő is végezzen a munkával. A harmadik pedig a költségkímélési szempont. Kedden mikor vége lett a tábornak, illetve a melónak, átvettük a fizetést és elköszöntünk azoktól, akikkel sajnos már biztosan nem fogunk találkozni, majd megvártuk, míg elmennek a buszok, hogy mi is útnak indulhassunk. Még a közeli nagyvárosban felvettük a Sarah fiát, és egy shoppingolással egybekötött 8 órás autóút alatt meg is érkeztünk Guelph-be ahol a házuk volt. Megbeszéltük, hogy a két alapvető dolog, amit meg szeretnék nézni, amíg Kanadában vagyok, az Toronto és a Niagara vízesés. Úgy döntöttünk, hogy az első nap csak chillezés lesz, csak kipihenjük a tábor fáradalmait, szóval csak úgy hesszelünk. Lényegében így is lett, kimentünk egy strandra és pihentünk. Először kicsit féltem bemenni a vízbe, mert hát le kell venni hozzá a gipszet ugye. De a legjobb döntése volt, plusz felfedeztem azt a tényt, hogy a lábam semennyire sem fáj a víz alatt. Tudtam vele úszkálni is meg minden. Második napra tettük a torontói látogatást. Legnagyobb sajnálatomra túl sokat nem láttam belőle, még úgy sem, hogy csak másfél órára volt Guelph-től. Így tényleg csak a csak a bel-belvárost néztük meg, mert ugye ezzel a gipszel, még mindig képtelen vagyok hatalmas távolságokat megtenni. Az első úti célunk a torontói Hockey Hall of Fame volt. Én nagyon élveztem a kiállítást, interaktív és egyben olyan múzeumszerű volt. Ezután mi is következhetett volna, ha nem a híres CN Tower, ami nem kevés ideig a világ legmagasabb épülete volt. Sajnos a várakozási idő meghiúsította, hogy felmehessünk, de lentről is elég jó volt. Sajnos Torontóból ennyi fért a csigalassúságommal a napba. Másnap szintén a parton süttettük magunkat, és tervezgettük az utolsó napot, ami a Niagara vízesés volt. A Niagara vízesés kb. 1 óra autóútra volt a háztól. Sajnáltam volna, ha akármi miatt is ki kellett volna hagynom, mert iszonyatosan nagy élmény volt. Nem is lehet pontosan leírni, hogy milyen, mert nagyon olyan J. Hatalmas mennyiségű víz, hatalmas erő, hihetetlen. Meglepő volt számomra, hogy annyi mindent nem lehet látni belőle, mint gondoltam, mert, ahogy a víz leesik, iszonyat permet-felhő van közvetlen mellette. Lényegében két vízesésből áll a Niagara. Az egyik az a klasszikus félkör alakú vízesés, amit mindenki ismer, ez a kanadai oldalon található és van az American falls nevezetű, ami a nevéből következtetve az amerikai oldalon van, de ez kisebb és egyenes. Bár mind a kettő, egy folyó vízéből van, mégis majdnem 1km van köztük. Vicces az a sztori is, hogy az amerikaiak tudják magukénak az egészet, főleg mondván, hogy az ő folyójukból van, mégis csak a kanadai oldalról élvezhető, mivel onnan látszik az egész. Sajnos itt is le kellett, hogy maradjak egy élményről, ugyanis a hajó, ami lényegében bevitt a vízesés alá, messzebb kötött ki, és az már túl messze volt, hogy gyalogolja, vagyis mankózzak. Mindent egybevetve Kanada király. Valamilyen oknál fogva sokkal barátságosabb, mint az USA, legalábbis számomra. Most itt ülök a buffaloi reptéren és várom a gépemet, ami Bostonba repül, ahol már vár a Bence… J Csók majd jelentkezem még!