Nos… Minden zökkenőmentesen lezajlott az utazással kapcsolatban, bár újra és újra rájövök, hogy utálok várni. Várni pedig elég sok mindenre kellett az elmúlt napokban. Kezdődött ugyebár egy 3 órás várakozással a „Lisztferihegyen”, de az még nem tűnt vészesnek. Jött a BUD-FCO repülőút. Az abszolút bírható volt kivéve a hajnali kelést meg az utána lévő várakozást. Ezután még egy laza 3 órás várakozás az átszállásra, ami már sokkal kellemetlenebb volt, mint az első. Majd végre felszálltunk a Delta 245 Róma-New York-i járatra, ami nagy felüdülésnek tűnt, de kb. két órával azután, már meg akartam őrülni az unalomtól. Mikor már nem tudtam mit csinálni akkor volt még 6 óra repülőút hátra.

A gép kb. 15:45 fele szállhatott le New Yorkban, ahol találtunk magunknak egy igen jó képességű afroamerikai fiatalembert, aki elvitt minket a hostelig. Na az egy vicces dolog volt, útközben feltűnt, hogy senki nem tud közlekedni a duda helyettesíti a féket az indexet a gázt, irányváltást, szóval mindent. Természetesen minden autó meg van törve…. Nincs ép autó!
New York nagy kb. ahogy vártam, kicsit csalódott voltam mert a külváros eléggé lehangoló (undercover zsarúk, gettó-fekák), de a belváros nagyon zsír! Miután elfoglaltuk a szobát, elmentünk sétálni a Central Parkon keresztül a Times Square-re. EZT LÁTNI KELL! Tényleg nem lehet elmondani. Durvább mint a filmekbe J. A képek magukért beszélnek. A Times Square-en toltunk egy mekit, hogy ne maradjanak ki az igazi amerikai kulináris és gasztronómiai élmények sem…
Mindezek után hazamentünk a hostelbe egy az utcán leintett taxival és kb. így ért véget az első 24 óra.